Hívjon minket » (+36) 96/242-822

METRUM ZENEI AMI

Rendhagyó tanév, rendhagyó befejezése

 

Kedves Diákjaink, kedves Szülők, kedves Zeneiskolás közösség!

 

    Oly sok éven át hozzászokhattunk, hogy június közepén ünnepélyes keretek között hangversennyel zárjuk a mögöttünk álló tanévet. Idén az egészségügyi veszélyhelyzet miatt sajnos ezt nem tehetjük meg, de mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy a tanév sikereit, örömeit, iskolánk előmenetelét és kimagasló eredményeit elért tanulóinkat ebben a levélben méltassuk.

     Először is engedjék meg, hogy intézményvezetőként a tantestület nevében is köszönetemet fejezzem ki a digitális oktatás során tapasztalt együttműködésükért, kitartó szorgalmukért, a szülők mindennemű támogatásáért és segítségnyújtásért. Egy olyan helyzetben kellett helyt állnunk, amit még soha nem volt lehetőség kipróbálni, megtapasztalni, hanem mindannyian váratlanul belecsöppentünk egy ismeretlen körülménybe. A zeneoktatás nagy ajándéka, hogy személyes kapcsolatra építve adja ajándékait szakmai és lelki téren is, amihez az online foglalkozások során meg tudtuk találni a megfelelő fórumot. Biztos vagyok abban, hogy a nehézségek ellenére eredményes és sok tapasztalatot nyújtó időszakot zárunk. Remélem, hogy ősszel újra visszazökkenhetünk a személyes találkozások és élő zeneoktatás csodálatos világába, mely az önök gyermekeivel nagy élményt jelent számunkra!

      A 2019/2020. tanév során sok szép sikerrel, eredménnyel gazdagodtunk, ehhez szívből gratulálok növendékeinknek és felkészítő tanárainknak! A zenei versenyek mindig is fontos részét képezték a tehetséggondozásnak, melyben a kitartó munkának és a többletfeladatok vállalásának nagy szerepe van. Iskolánk tanulói idén is szép számmal vettek részt regionális versenyeken:

A trombita tanszak tanulói Jánossomorján szerepeltek szép eredménnyel.

Kiss József Mátyás- arany

Horváth Miklós- ezüst minősítést kaptak. Felkészítő tanáruk Klucsik Péter.

Töreki Sára csellista növendékünk Szombathelyen a Sistrum Regionális Versenyen- ezüst, Mosonmagyaróváron- arany fokozatot ért el. Felkészülésében Lindenmanné Gosztonyi Annamária segített.

A hegedű szakos tanulóink is szép sikerekkel ajándékoztak meg bennünket. Vápárné Cserpes Rita tanárnő irányításával Mosonmagyaróváron vettek részt a regionális versenyen. Mészáros Levente- arany, Nagy Abigél- ezüst, Nagy Anna Napsugár- bronz minősítést kapott. Mészáros Levente Szombathelyen a Sistrum Versenyen is képviselte iskolánkat,- ezüst fokozatot kapott.

 

 

A fuvola tanszak növendékei idén is nagyon eredményesek voltak.

Töreki Anna a IV. Danubia Talent nemzetközi versenyen II. helyezést ért el, Mosonmagyaróváron nívó díjat, és a Győri 53. Ifjú Muzsikusok regionális versenyén szintén nívó díjat kapott. Anna sikerrel felvételizett a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumába, ahol ősztől folytatja tanulmányait. Kaposvári Kata és Boldis Annamária- arany minősítéssel szerepeltek a Mosonmagyóvári versenyen. Tóth Virág pedig szintén nívó díjakkal térhetett haza a Mosonmagyóvári és Győri Regionális versenyekről.

Felkészítő tanáruk Szücsné Vajda Réka

Idén az összes versenyző tanulónk zongorakíséretes felkészülését Fejesné Horváth Renáta segítette.

 

Szívből gratulálok mindannyiójuk sikeréhez, köszönöm eredményes munkájukat!

 

A vírushelyzet miatt több országos és regionális verseny sajnos elmaradt, így növendékeink felkészülését nem koronázhatta siker ezeken a megmérettetéseken. Reméljük a jövő tanévben lehetőség lesz pótolni ezeket a találkozókat.

 

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

A kezdődő nyári szünetre jó pihenést, tartalmas élményeket, feltöltődést kívánok mindannyiójuknak!

A 2020/2021. tanév eleji tudnivalóról a honlapon, illetve iskolánk ajtaján kaphatnak tájékoztatást augusztus második felében!

A viszontlátásig szeretettel üdvözlöm mindnyájukat, ezzel a 2019/2020. tanévet bezárom.

 

Kapuvár, 2020. 06. 18.

 

Szücs Róbert intézményvezető

 

 

Cookie Policy/Süti kezelés Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a Metrum Zeneiskola is használ sütiket a weboldalain.